Roby Lakatos & Ensemble

A Roby Lakatos & Ensemble a Carnegie Halltól a Vatikánon át a londoni Albert Hallig számos koncerten hallható. A zenekar egyediséget az adja, hogy a formáció frontembere, Roby Lakatos nemzetközi karrierjének kezdetén a tradicionális magyarországi kávéházi cigányzene repertoárját ötvözte, fuzionálta a klasszikus, a balkáni és az ortodox zsidó zenével, illetve a jazzel. Mindezzel megalkotva az általa-, és zenekara által magasan művelt „unortodox cigány fúziós” zenei irányzatot. A repertoár mellett a zenekar abban is formabontó, hogy a tradicionális kávéházi cigányzenekarok dogmatikusnak vélt hangszereit a Maestro felcserélte. Tulajdonképpen a tradicionálistól eltérő hangszerek beemelése (zongora, cimbalom, gitár), azok együttes megszólaltatása és a fentiekben említett repertoár újraértelmezése eredményezi a zenekar nemzetközi szinten is egyedülálló hangzásvilágát.
A zenekar tagjainak talentuma - Roby Lakatos virtuozitása mellett - vitathatatlan szerepet játszik a zenekar mára méltán kiérdemelt ismeretségében. A zenekar tagjai elképesztő zenei érzékenységgel képesek a Maestro olykor váratlan és előre nem tervezett improvizációját kísérni, ami leginkább annak köszönhető, hogy többségük Roby Lakatos tanítványai közül verbuválódtak.
A zenekar mára olyan művészekkel lépett már egy színpadra, mint Biréli Lagrène, Denis Cheng, Didier Lockwood, Gil Shaham, Herbie Hancock, John Malkovich, L. Subramaniam, Leila Josefowicz, Maxim Vengerov, Michel Camilo, Mischa Maisky, Nigel Kennedy, Quincy Jones, Rhoda Scott, Stéphane Grappelli, Stochelo Rosenberg, Tommy Emmanuel, Vagyim Repin és Yehudi Menuhin. Nincs olyan ország vagy nagyváros, ahol a Roby Lakatos & Ensemble nem kápráztatta volna még el a nagyközönségét. A zenekar több alkalommal adott koncertet Mexikóban, Kínában és Európa számos országában.

A zenekar tagjai

Névtelen terv (43)

Szomora Pál - hegedű

Szomora Pál egy olyan cigányzenész családba született, amely a hegedűs hagyományt több generáción keresztül apáról fiúra adta tovább. Hatévesen kezdte el szólistaként járni a világot, különböző cigányzenekarokkal, például a Budapesti Cigány Szimfonikus Zenekarral. Ő az egyik frontembere a Cigány Filharmonikusoknak. Budapesten a Rajkó Zenekarban és a Liszt Ferenc Konzervatóriumban tanult. 1996-ban Belgiumba költözött, ahol folytatta hegedűtanulmányait, először Mihail Bezverkhnynél, majd Rudolf Werthennél a genti Királyi Zenekonzervatóriumban.

66268989_107010620605904_5819691861584904192_n

Bóni László - hegedű

Bóni László 1968-ban született Budapesten. A magyar hegedűvirtuóz, Roby Lakatos édesapjától tanult, játszott a zenekarában is, majd 1987-ben szerzett szólistadiplomát hegedűművészként. Ezt követően hat hónapot töltött Japánban, ahol egy gypsy trióval lépett fel, amellyel később bejárta egész Európát. 1991 és 1994 között Antwerpenben folytatódott zenei pályája. Állandó tagja a Roby Lakatos & Ensemble zenekarnak,így a világ számos zenei nagyszínpadán láthatjuk. A zenekar másodhegedűseként, Roby Lakatos oldalán kápráztatja el a világ minden pontján a zeneimádókat.

Névtelen terv (42)

Ladányi Gábor - gitár

Ladányi Gábor 1993-ban született, zenész családban. Zenei tanulmányait 2001-ben a Monori Budai Imre Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte, majd 2012-ben Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett. Ezután a Kőbányai Zenei Stúdió növendéke, ahol id. Tornóczky Ferenc, Fekete-Kovács Kornél, Babos Gyula voltak tanárai. 2015-ben felvételt nyert a Brüsszeli Koninklijke Conservatorium-ba, ahol 2019-ben végzett. 2018-óta a Roby Lakatos Ensemble tagja, amelynek köszönhetően rendszeresen koncertezik a világ minden pontján. 2019-ben megalapította saját Trióját.

279370538_10209157405049605_7725224148366403954_n

Szakcsi Lakatos Róbert - zongora

Szakcsi Lakatos Róbert 1975-ben született, Szakcsi Lakatos Béla fiaként. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Svájcban, a baseli Zeneművészeti Főiskola hallgatója lett, ahol klasszikus és jazz szakon tanult. A legjobb zongorista és a legjobb szólista díját Krakkóban 1995-ben, majd 1996-ban a Baseli Rádió szervezésében rendezett országos Bach zongoraversenyen első díjat kapott. 2001-ben elnyerte a Montreux Jazz Festival nemzetközi szólózongoraversenyét. 2005-ben az avignoni dzsesszfesztiválon a legjobb szólista díjat kapta. Egyik legfontosabb saját zenekara, az Off Course.

12376783_10153456853266989_1489040568337536596_n

Guillaume Chevalier - nagybőgő